MI KIÁLTVÁNY 2026

Ki lesz jövőnk elsőszámú alakítója: mi, vagy az MI?

12 pont arról, mit akarunk megőrizni, és mit akarunk megalkotni az MI korszakában.

Aláírom a kiáltványt
{{ signerCount }} szakember írta alá

Mi, e kiáltvány aláírói úgy látjuk, hogy a mesterséges intelligencia (MI) fejlődése 2026 őszére olyan ponthoz érkezett, ahol lehetőségei és kockázatai egyaránt történelmi léptékűek. Vannak döntések, amelyeket talán csak egyszer hozhatunk meg helyesen: amit mesterséges intelligencia néven ma beépítünk a mindennapjainkba, intézményeinkbe és infrastruktúránkba, azt holnap már nem bizonyosan leszünk képesek eredeti állapotába helyreállítani. Az MI jövőjét nem egyszerűen „lefékezni” akarjuk. Felkészülten akarunk részt venni benne oly módon, hogy közben megőrizzük azt, amiért a fejlődésnek értelme van: az ember szabadságát, méltóságát és felelősségét. E kiáltvány aláíróiként, saját szakmai meggyőződésünkből az alábbi elvek szerint kívánunk cselekedni és hívunk fel egyúttal közös cselekvésre:

{{ pt.num }}

{{ pt.title }}

{{ pt.body }}

500 aláírás birtokában előterjesztő felkéri a felelős tárcavezetőt a jelen kiáltvány útján kért hivatalos párbeszéd elindítására.

dr. Vajda Viktor LL.M. – MI-ra specializálódott uniós szakjogász, az MI Kiáltvány 2026 kezdeményezője és előterjesztője

Aláírás

Köszönjük, {{ formName }} — az aláírásod bekerült a listába.

Oszd meg, hogy mások is csatlakozhassanak. A szöveget szabadon módosíthatod:

A gomb a szöveget a vágólapra másolja és megnyitja a LinkedIn megosztófelületét. Ott illeszd be a szöveget, ellenőrizd az előnézetet, majd te döntesz a közzétételről.

{{ formError }}

Az aláíráshoz LinkedIn-fiókkal való bejelentkezés szükséges — így hiteles a lista, és a profilképed is megjelenhet az aláírók között.

A LinkedIn csak a belépéshez és az általad külön engedélyezett adatokhoz használatos.

{{ formInitials }}
LinkedIn-nel bejelentkezve
{{ formError }}

Csatlakozó aláírók

{{ filteredCount }} / {{ signerCount }}

A névsor a csatlakozások beérkezésével és az aláírók hozzájárulásával bővül.

{{ s.initials }}
{{ s.name }}
{{ s.field }}
{{ s.signedAtDisplay }}
in

Nincs találat a megadott szűrőkre.